Levél szomszédomnak 

 

  Üdvözöllek Kedves Szomszéd !

 

   Biztos vagyok benne, hogy most nagyon elcsodálkozol levelemen. Talán nem is érted, hogy vetemedhettem arra, hogy levelet írjak Neked? Éppen Neked, aki ismer, mennyire nem szeretek írni.

   Képzelheted, mennyire nyomós okom lehet erre!

  

   Emlékszem Miska, mikor odaköltöztem a szomszédodba, minden új, minden szokatlan, ismeretlen volt. A falu, a ház, az emberek, szomszédok. De talán ez természetes, így van rendjén. A házon belüli és kívüli munkák lekötöttek, nemigen értem rá, hogy elmélkedjem. Lassan, fokozatosan hozzászoktam a helyi viszonyokhoz, szokásokhoz. Utólag köszönöm, hogy néha rám nyitottad az ajtót, tájékozódtál hogy haladok a felújítási munkákkal, ha tudtál ebbe-abba besegítettél, ha mással nem, jótanáccsal. És ez remélem, kölcsönös volt?!

   

   Egy kijelentésed különösen megmaradt bennem, amit talán figyelmeztetésnek is szántál :

   - Nálunk mindennek ára van, mindenért fizetni kell!

   Hidd el tisztában voltam, vagyok vele! Soha, senkinek nem tartoztam, mindig tisztességesen leróttam a tartozásaim.

 

   Mióta elkerültem a szomszédságodból, sok minden történt velem. Új környezet, új munka, új ismeretségek. Szembesülés a piaci környezet embertpróbáló, könyörtelen világával. Bagatell, idegesítő napi gondok, problémák halmaza. Estére kimerült, fejfájós hazaérés, telve fontos és kevésbé lényeges megoldatlan ügyekkel. Elalvás előtt visszaemlékszem ominózus mondatodra, ” Nálunk mindennek ára van ! ” Ha nem is büszkén, de nyugodtan kijelenthetem – megtanultam! Fizettem, fizetek állandóan. Rossz munkát választottam? Valószínü. Embereknek pénzügyi tanácsot adni hittel és felelősséggel soha nem volt hálás feladat. De egy sikeres ügy lezárásával, óriási sikerélményben van részem. Emberek ügyes-bajos dolgaival találkozom nap mint nap. Ha hittel csinálod, nem kifizetődő. Ha rámenős vagy, karriert csinálhatsz! Ha szívből teszed, óriási élmény! Ha az ügyfelem az ABC-ben rámköszön, mosolyogva megköszöni az Újévi Képeslapot, mondván kitették a vitrinbe, hisz olyan kedves, és ha tudnám mennyire tetszik az unokáknak . . . Mondd Miska, van ennél szebb és torokszorítóbb érzés?

   Igazad lehet, öregszem. Talán egyre szentimentálisabb leszek.  

   De miért is írok Neked ezekről a dolgokról? Csak hogy tudd: nem volt igazad!

   Szerencsés véletlen folytán múlt év októberében, megismerkedtem Máriával és Gyulával. Tipikus magyar család, magyar gondokkal. Túllépve a hivatalos beszélgetésen, sok egyéb dolog is szóbakerült. Öregem! Újból azt mondom, nem volt igazad! Ha valamikor hallottam önzetlenségről, tenni akarásról, hitről és szeretetről, akkor ez most a mesekönyvek lapjairól megelevenedett előttem, akkor és ott, az otthonukban. Nem a hivatalos csöpögős kedvesség, nem a tehetségtelen ripacsok mesterkélt és túlzó bájolgása, hanem az odafigyelő, kedves, intelligens EMBEREK kellemes, minden rosszat és gonoszt eltipró egyszerűsége! Semmi mesterkéltség,”csak”egyszerű egymásra figyelés, jóindulat. Így élnek, mert nem tudnak másképp élni. Ezt örökölték mindössze a szülői házból. Egyszerűséget, szeretetet, önzetlenséget. Mondd Miska! Neked ez mennyit érne forintban?

   Ismerhetsz, zárkózott vagyok. ŐK ketten meg tudtak nyitni. Meglepődve tapasztalom magamon, hogy ezeken a dolgokon el tudok érzékenyülni. Sőt, ami még ijesztőbb számomra, fel is merem vállalni! Formálódom. ŐK formálnak engem. Meg kellett ezt Neked írnom, mert szétrobbannék, ha nem oszthatnám meg valakivel. Így könnyebb nekem. Talán ha ezután is tudok valakinek jót tenni, szerinted is vállalhatom nyíltan? Ha egy kivert, ázott cicát felkapok az esőben és kabátom alatt testem melegével szárítom, ne szégyelljem? Mária legalábbis ezt tanácsolta. Tudod, én hiszek Neki. Hónap végén, amikor megszorultam és már kenyérre se futotta, pironkodva, hogy Neki is eléggé lapos már az a bizonyos tárca, de határozottan a markomba nyomott néhány százas érmét. Mondd!Neked ilyen BARÁT mennyit érne?

   Igazad van, fizetnem kell! Sokkal többel tartozom Nekik,mint gondolnád! Ők nem tudják, mert ez Nekik természetes. Ők ezt hozták a Szülői Házból, ezt vallják. Ők így élnek, mint egykor a dinoszauruszok is, kihalunk, fogyóban vagyunk, de megismerjük egymást, mintha külön ismertetőjelünk lenne.  

   Tudom - tudom, nincs most időd leveleket olvasgatni, menned kell ültetni a kertbe. Nem is untatlak tovább. Jó munkát, sok szerencsét kívánok.

                          

                                                                                       István

 

 

 

Sok-sok szeretettel ajánlom Évinek és Gabinak